Torchlight 2

Torchlight 2 kép

A 2009-ben megjelent Torchlight-ot joggal érhette az a kritika, hogy csak egy jól sikerült Diablo-klón, de a legendás játék egykori fejlesztőinek (akik ma a fejlesztő Runic Games oszlopos tagjai) ez megbocsátható. Annál is inkább, hogy a játék igen jó lett: nem csupán a játékosok, de a szakma elismerését is kivívták. Az RPG-ből egyedül a multiplayer lehetőség hiányzott, amit eredetileg egy MMO kiegészítéssel orvosoltak volna, ám a fejlesztők úgy döntöttek, hogy inkább elkészítik a második epizódot, és igazi MMORPG-t faragnak belőle. A Runic Games úgy szeretné megvalósítani a multiplayer játékmenetet, hogy az minél inkább hasonlítson a single player módhoz, és ugyanolyan gyors, pörgős akciókat tegyen lehetővé. A multi kooperatív módot jelent a Torchlight 2 esetében, amelyet helyi hálózaton és interneten keresztül is játszhatunk - utóbbihoz peer-to-peer szolgáltatással választhatunk társakat. Ezentúl már négy karakter közül választhatjuk ki hősünket, akit rendkívül széleskörűen tudunk igényeinkhez igazítani. Érdekes újítás, hogy magas szintet elért karakterünket sok-sok pontért cserébe nyugdíjba küldhetjük, és helyette egy még erősebb hőst fejleszthetünk. A teljesen áttervezett kezelőfelület nagyon könnyen, logikusan kezelhető, a továbbra is cell shaded stílusú grafika valamivel szebb lett, és immár dinamikus időjárás- és napszak váltakozásra is képes. A Torchlight 2 megörökli elődjétől a halászatot, a hősünket segítő háziállatokat, és a jóféle TorchEd mod-szerkesztőt, ami online módban még jobb dolog, mint single-ben. A kissé sablonos történet szerint egy titokzatos alkimista kotyvaléka rossz kezekbe került, akik megrontották Vilderan földjét. Természetesen ránk hárul a feladat, hogy megszabadítsuk a világot a sötét erőktől. Az izgalmas hack-and-slash harcok 2011 tavaszán kezdődhetnek meg, kizárólag PC-n. A Runic Games ingyenesen letölthető formában kínálja majd portékáját, mikrotranzakciókkal fűszerezve - de az élményen állítólag nem fog rontani, ha nem vásárolunk semmit.


Dobozos Torchlight 2 Magyarországon is

Hír | 2011.06.27 16:50

Pontos megjelenés még nem ismert, de az biztos, hogy polcunkra is feltehetjük majd a sikeres Torchlight folytatását.

Torchlight II - Új, E3-as Screenshotok

Hír | 2011.06.07 00:40

AZ E3-on nemcsak szenzációkat jelentenek be, hanem már ismert játékok új képernyőlopatait is.

Így néznek ki a Torchlight 2 szörnyei

Hír | 2011.04.11 14:11

A Runic Games megmutatta, milyen csúfságokra számíthatunk a következő Torchlight-ban.

Torchlight 2 - nem jön júliusig

Hír | 2011.02.09 19:28

Kisebb késést kell elszenvednie a Runic Games játékának.

Torchlight II - Gamescom trailer

Hír | 2010.08.19 08:12

A Diablo-klónok talán legjobbika lett a Torchlight, amelynek új változata érkezik majd.

Torchlight 2 - bemutatkozott az MMO-vá lett „Diablo-klón”

Hír | 2010.08.05 18:40

A Runic Games eredetileg egy multis kiegészítéssel varázsolta volna MMO-vá a Torchlight-ot, de inkább készítettek egy rendes MMORPG-t. Ím, hát sorozattá érett a "jó kis Diablo-klón"

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)