Hirdetés

Őszre halasztották a Budapest Comic Cont, a PlayIT-tel egy időben rendezik meg

|

A jelenlegi járványhelyzet és az ismert rendelkezések miatt nincs lehetőség az eredetileg tervezett augusztusi időpontban megtartani a rendezvényt.

Hirdetés

Új dátumot kapott az első Budapest Comic Con. A képregényrajongók ünnepét eredetileg augusztus közepén tartották volna meg, a szervezők pedig az utolsó pillanatig kivártak, hátha javul a járványhelyzet, és enyhülnek a kormány tiltásai, de végül nem így történt. 

Ma a Budapest Comic Con hivatalos Facebook oldalán pedig bejelentették az új dátumot, ami nem más, mint 2020. november 21-22., az új helyszín pedig a Hungexpo. Nem véletlen, ha ez a két nap már be van karikázva a naptáratokban, ugyanis pontosan ugyanekkor és ugyanitt rendezik meg a budapesti PlayIT Show-t is. Természetesen minden korábban megvásárolt belépőjegy továbbra is érvényes. Ide kattintva elértek egy kérdőívet, ami arra szolgál, hogy a jegytulajdonos a megvásárolt jegyekre vonatkozóan egyenként nyilatkozzon, melyik jegyét hogyan szeretné felhasználni, vagy kompenzálni.

Csanda Gergely, a két rendezvény főszervezője telefonon elmondta nekünk, hogy nem terveznek kombinált jegyeket, a Budapest Comic Con és a PlayIT Show egymástól teljesen elválasztva, külön csarnokokban kerül megrendezésre. Ha valaki esetleg a helyszínen döntene úgy, hogy át akar menni az egyik rendezvényről a másikra, akkor számára valamiféle kedvezményes jegyvásárlást biztosítanak, de ennek pontos részletei még nem ismertek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)