Hirdetés

Tarol a Pókember: Nincs hazaút, ez lehet a legnagyobb kasszasiker a pandémia kezdete óta

|

A napokban végre mozikba került a következő Pókember film, az első számok alapján pedig már most nincs miért aggódna a Marvelnek.

Hirdetés

A napokban végre debütált a Pókember: Nincs Hazaút, amelyben folytatódik a Marvel legutóbbi filmjeiben elkezdett multiverzumos vonal és míg a kritikusok eddig nagyon pozitívan nyilatkoztak róla, eddig nem volt világos, hogy vajon a mozirajongók is jegyet váltanak-e majd rá a járványhelyzet tükrében, de az első számok alapján úgy tűnik, ez senkit nem tartott vissza.

Hirdetés

Az első számadatok alapján a Pókember: Nincs Hazaút nagyjából 50 millió dollárt keresett az elővételben eladott jegyeken, ami azt jelenti, hogy csütörtöki napokra vonatkozó eladások tekintetében minden idők legjobbjai között szerepel és olyan filmekkel osztozik a dicsőségen, mint a Bosszúállók: Végjáték vagy a Star Wars: Az ébredő Erő. Pénteken, a hivatalos premier napján már 121,5 milliós bevételnél tartott, így megelőzte Az ébredő Erőt, a Végjátékot viszont már nem sikerült utolérnie. 

Az első három napra, vagyis a nyitóhétvégére összesen 242-247,5 milliós bevételt jósolnak, ami több mint elismerésreméltó. Ha tényleg így lesz, akkor az új Pókember mozi minden idők negyedik legnagyobb amerikai nyitányát produkálhatja, közvetlenül a Bosszúállók: Végjáték, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Star Wars: Az ébredő Erő után. 

A kritikusok is sokat dicsérték a filmet, mi is teljesen odavoltunk a Pókember: Nincs Hazaútért.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)