Hirdetés

Játékdizájner képzés indul idén a BME-n

|

Teljesen új továbbképzés indul a Budapesti Műszaki Egyetemen azoknak, akiket komolyabban érdekel a játékfejlesztés.

Hirdetés

Küldföldi iskolákban, mint pl. az angol Staffordshire University vagy az kanadai Vancouver Film School már évek óta beiratkozhatunk játékfejlesztéssel kapcsolatos képzésekre, viszont itthon erre korábban még nem nagyon volt lehetőség. Szerencsére ahogy növekszik a játékipar világszerte, úgy gyarapodnak itthon is a lehetőségek.

Idén szeptemberben indul útjára a BME új szakirányú képzése "játéktervező és -elemző" néven, mely egy két féléves képzés keretében igyekszik minél több, aktuális tudást átadni a játékfejlesztéssel kapcsolatban. A nappali, munka mellett is végezhető képzés előfeltétele egy BSc vagy BA típusú diploma, a tananyagban pedig olyan témák szerepelnek, mint a játéktervezés, grafika és felhasználó felületek tervezése, programozás, forgalmazás, monetizálás, piackutatás és marketing.

A képzés díja félévenként 600 ezer forint lesz (Diákhitelből is finanszírozható), illetve tervezik néhány ösztöndíjas hely fenntartását is. A tantárgyakat természetesen ismert magyar cégek munkatársai oktatják majd, illetve olyan szakemberek, mint pl. a GameStar egykori kollégája és a Pixelhősök c. kiváló olvasmány szerzője, Beregi Tamás.

Mit gondoltok? Beiratkoznátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)