Hirdetés

Ezek a játékok ünnepelnek fontos évfordulót 2024-ben – ha nem érezted ma még öregnek magad, segítünk

|

Milyen játékokat pörgettünk 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40 vagy 45 évvel ezelőtt? Emlékezzünk vissza együtt!

Hirdetés

30 év - Warcraft, The Elder Scrolls, The Need for Speed, PlayStation, Tekken

1994 már lényegesen mozgalmasabb év volt, legendás szériák születtek meg akkor, és Japánban berobbant a Sony játékgépe, a PlayStation, a Nintendo 64 és a Sega Saturn méltó vetélytársa, aminek számos érdeme között szerepel, hogy elérte a kazetták lemezekre váltását. Eredetileg a Nintendóval együtt dolgoztak rajta, aztán az együttműködés bejelentése utáni napon a Nintendo nyilvánosan közölte, hogy inkább a Philips-szel szerződik le, így a Sony lényegében bosszúból csinálta meg a PS-t. Még 2014-ben csináltunk egy megemlékező cikket a legjobb játékokkal, görgessétek át, kellemes olvasmány.

A platform egyik első nagy sikert arató játéka a játéktermekben már 1994 végén bemutatkozó, de PlayStationre egyébként  csak 1995-ben megjelenő Tekken volt, ami eredetileg nem is verekedős játéknak indult viszont mivel fejlesztéséhez a Sega Virtua Fighteren dolgozó csapatából csábítottak el embereket, végül ezt az irányt követték. Januárban már a sorozat nyolcadik része jelenik meg, és könnyen lehet, hogy ez lesz a legjobb.

Mindeközben PC-s fronton is sor került történelmi debütálásokra. Márciusban az addig javarészt licencelt játékokkal foglalkozó Bethesda kiadta teljesen saját ötleten alapuló szerepjátékát, a The Elder Scrolls: Arenát, ami annak ellenére, hogy van alcíme, a széria legelső része. Tamriel egészét bejárhattuk, fő és mellékküldetéseket egyaránt teljesíthettünk; nagy volt, tartalmas, és elég sikeres ahhoz, hogy több folytatása is készülhessen. Aki kipróbálná, akár a Steamről is beszerezheti ingyen.

Aztán novemberben az évben három játékot is kiadó (a másik kettő a The Death and Return of Superman, valamint a Blackthorne volt) Blizzard Entertainment belépett az RTS-ek terepére, és ott is maradt a '97-es Diablóig. Az MS-DOS-on futó Warcraft: Orcs & Human egyfelől azért volt fontos, mert lefektette az univerzum alapjait, amit ma már milliók ismernek behatóan, másrészt pedig azért, mert új típusú küldetéseket vonultatott fel, amik aztán ihletet adtak más fejlesztőknek, és arra is ösztönözte őket, hogy valós idejű stratégiai játékaikat többjátékos móddal dobják fel. 

Végül pedig december elején a gigantikusat bukó 3DO konzolon debütált a The Need for Speed nevet viselő versenyjáték, amit aztán MS-DOS-os, PC-s, PlayStationös és Sega Saturn-os portjai mentettek meg. Korában realisztikusnak számító látványvilága, élvezetes játékmenete, és a beépített videóbetétek a kritikusokkal és a játékosokkal is gyorsan megszerettették.

Említést érdemel még: Heretic, Earthworm Jim

25 év - Silent Hill, Heroes III, RollerCoaster Tycoon, Driver, Re-Volt, Tony Hawk's Pro Skater, Medal of Honor, Unreal Tournament, Quake III Arena

1999-ben járunk, és mint a közcímből is láthatjátok, elképesztően erős év volt ez, mindenki találhatott magának valamit, akármilyen műfajt preferált.

Februárban érkezett meg a Konami horrorjátéka, a Silent Hill, aminek pont kapóra jött, hogy a PlayStation technikai korlátai miatt köddel és sötétséggel kellett elfedni a főszereplőtől távolabbi pályaelemeket. A horror műfaj meghatározó játékában Harry Masont irányíthattuk, aki elveszett lányát keresi Silent Hill városában, de sajnos egészen mást talál.

A stratégiai játékok kedvelői az év elején két teljesen eltérő élményből is választhattak. Ekkor jött a Heroes of Might and Magic III, a sorozat máig legkedveltebb része, amit most is élvezet ismét elővenni. A Might & Magic univerzumban játszódó körökre osztott stratégiai játékban hősöket és azok seregeit irányíthatjuk, részben felfedezés, részben küzdelmek során.

Ugyancsak ekkor jelent meg a RollerCoaster Tycoon, Chris Sawyer vidámparképítős játéka, amiben nem csak a különféle szerkezetek elhelyezése, csavaros hullámvasutak megalkotása volt a feladatunk, hanem az is, hogy egy vastag profitot termelő létesítményt hozzunk létre. Az első részt még ma is jó játszani, a legfrissebbekről beszélni sem érdemes - aki modern, hasonló játékot akar, a Planet Coaster felé nézelődjön.

Volt egy alkotás, aminek bosszantó tutorial pályáján túl egyébként egy izgalmas, történetközpontú autós akciójátékot találhattunk. A Driverben négy amerikai városban vezethettünk válogatott autókat egy rendőrként dolgozó ex-versenyző, John Tanner szerepében, aki beépül a gengszterek közé, és végül megakadályozza az amerikai elnök meggyilkolását. 

Akit a történet nem érdekelt, de vezetni azért szeretett volna, a Re-Volttal tölthetett el izgalmas órákat, amelyben távirányítós autókkal (nem kevéssel!) száguldozhattunk mindenféle helyszíneken, power upokat is használva ellenfeleink kiiktatására, vagy kergetőzhettünk egy izgalmas mutlis módban. Egy lelkes modder közösség máig életben tartja, például Steamen is megvásárolható.

Minden idők legjobb PlayStation játékának a Tony Hawk's Pro Skater 2-t tartják, de jó helyen van az összesítésben az 1999 szeptemberében megjelent elődje is. Az Activision és a Neversoft tökéletes érzékkel szállt rá az akkor népszerűsége csúcsán járó extrém sportra, és annak élményét egy semmiképp nem realisztikus, ámde annál élvezetesebb játékban adta át, amit a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 tökéletesített, tett a mai kor gamerei számára is élvezetessé. 

FPS-ekből sem volt hiány, sőt, ebben az évben jelent meg az a Steven Spielberg közreműködésével összehozott játék, ami elindította a második világháborús shooterek korát: az első Medal of Honor (ami még nem az Allied Assault). A Ryan közlegény megmentése sikerén felbátorodott rendező szeretett volna egy egyszerre oktató jellegű és szórakoztató videojátékot megalkotni, mely célt tökéletesen sikerült teljesíteni, mind egyjátékos kampányát, mind többjátékos deathmatch módját szerette a közönség. 

Multizni viszont inkább PC-n volt szokás, ahol két nagyágyú párharcát láthattuk. Az addigra már rengeteg tapasztalattal rendelkező id Software úgy döntött, a Quake sorozat harmadik részéből teljesen kihagyja a sztorit, egyedül csak botok ellen lövöldözhettünk, viszont minden erőforrást a többjátékos élményre fordított, így egy kiváló arena shootert kaptunk, remek látvánnyal. Az egyik első olyan e-sport játék volt, amiből hosszú időn át komoly versenyeket szerveztek.

Akadt ugyanakkor egy komoly vetélytársa, az Epic Games és a Digital Extremes által fejlesztett Unreal Tournament, aminél hasonló volt az elv: hagyni a sztorit, tökéletesíteni a multit. Ugyanúgy arena shooter volt, de nagyobb hangsúlyt kapott a csapatjáték, minden fegyvernek volt másodlagos tüzelési módja, fontosabb volt a taktikázás, az ügyes mozgás. Aki csak deathmatchezni akart, a Q3A-t élvezte jobban, aki bármi más módot szeretett volna játszani (például CTF-et, Dominationt vagy Assaultot), az UT-ben találta meg a neki való élményt. 

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)