Ismét súlyos hibát találtak a Chrome böngészőben – érdemes mihamarabb frissítened
Nem az első eset idén, hogy magas kockázatú biztonsági rést kell betömnie a Google-nek. Mutatjuk mik a teendők.
Nem az első eset idén, hogy magas kockázatú biztonsági rést kell betömnie a Google-nek. Mutatjuk mik a teendők.
Elon Musk orvostechnológiai cége akkor hozta csak nyilvánosságra a kísérlet első száz napjának beszámolóját, amikor a sajtó felkéredezte.
Hasznos eszközt fejlesztettek a keresőóriásnál, de lehetnek veszélyei is.
A Kerbal Space Program 2 jövője veszélybe került a Take-Two miatt, a játékosok pedig a maguk módján próbálnak hangot adni nemtetszésüknek.
Sokkal veszélyesebbek lehetnek az e-cigik, mint ahogy azt a gyártók állítják.
Szerelmeslevél a legveszélyesebb filmes szakmához.
Komoly veszélybe kerülhetnek a replikákat árusító eladók és üzletek.
Már rendelhető a Throwflame látványos, de veszélyes játékszere.
Ezúttal nem tudja egy szimpla szoftverfrissítéssel megoldani a helyzetet a Tesla.
Cseppet sem örülnek a technológia kibontakozásának, amivel a munkájuk is veszélybe kerülhet.
Van az úgy, hogy a versenyzők tudtukon és akaratukon kívül kerülnek bajba.
Hiába okozhat súlyos látásproblémákat a csupasz bámészkodás napfogyatkozás közben, nem mindenki ügyelt a veszélyekre.
Újabb magas kockázatú biztonsági rést azonosítottak a kutatók - mutatjuk mik a teendők.
Nemcsak a kiadó, hanem egy csalásokat fejlesztő csapat is jelentette, hogy veszélyes program lopja a játékosok adatait.
Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, 740 forintért vásároltunk kínai online shopból 65 wattos, 6 portos USB-villámtöltőt. És hogy mit kaptunk? Majdnem agyvérzést.
Nagyon ritka az olyan csalási botrány, ahol nem a játékos a tényleges elkövető, de ez most ezen helyzetek egyike.
Mutatunk pár olyan PC-s pranket, ami nem veszélyes, de mindenképp emlékezetes.
Szörnyekre kapaszkodtunk, ismerkedtünk egy veszélyes világgal, letértünk a jelölt útról, megbántuk, de aztán mégis visszamentünk - az év egyik legizgalmasabb szerepjátéka lett a Dragon's Dogma 2.
Érdemes kerülni, vagy ha már hívásrögzítésre adod a fejed, akkor a másik fél tudtára adni, hogy mire is készülsz.
A teljes körű, garantáltan konfliktushoz vezető tiltásnál léteznek sokkal jobb megoldások. Ezek megismeréséhez nyújt segítséget legújabb, az NMHH-val közösen készített kiadványunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)