Supreme Commander 2

Supreme Commander 2 kép

Chris Taylor valósidejű stratégiajátéka, a Supreme Commander 2007-ben a felkavarás szándékával csobbant bele a műfaj állóvizébe, és bár forradalmat nem csinált, korábban sose látott léptékbe helyezte a megszokott RTS játékelemeket. A gyengébbeket elriasztó méretek és összetettség miatt a fejlesztő Gas Powered Games úgy döntött, hogy a második részt sokkal könnyebbé és átláthatóbbá teszik. Az első részben sokat kritizált történet a Supreme Commander 2-ben is gyengécske maradt, a különbség csak annyi, hogy ezúttal az UEF, Illuminate, és Cybran frakciók zavaros ideológiai ellentétei helyett a hősök személyes érzelmeire, és morális kérdésekre hegyezték ki. Az erőforrások (energia és tömeg) betakarításán, az egységek gyártásán, és az ellenség leverésén alapuló játékmenetbe szép fokozatosan vezet be a kampány, ezért felesleges is az oktatópályával vesződni. Fontos újdonság a fejlesztési pontok megjelenése, melyek segítségével kutatásokat végezhetünk az egységek és épületek fejlesztése, valamint az állóképesség javítása érdekében, taktikusan osztogatva pontjainkat egységeink, és a kulcsszereplő Armored Control Unit (nagyon erős és bármit tud építeni, de ha kilövik, vége a játéknak) között. Fejlesztési pontokhoz mellékküldetések teljesítésével, vagy az elrejtett tárolókból juthatunk, de a leghatékonyabb módszer mégis a kutatóközpontok építése. További változás, hogy kísérleti egységeink megszaporodtak ugyan, de már nem olyan erősek, mint korábban, épületeinket felfegyverezhetjük, az energia-konvertáló egységekkel nyersanyaghoz jutunk, a túlköltekezés lehetősége pedig megszűnik. Nincs elpusztíthatatlan egység, ezért csak jól kiegyensúlyozott csapatokkal győzhetünk, ugyanakkor a könnyítés érdekében mindhárom frakció azonos felépítésű, csak az egységek kinézetében különböznek. Az RTS-ek sava-borsát jelentő multi továbbra is remek, a stabilan futó szerverek hatalmas pályáin 2-8 játékos csatázhat kifinomult stratégiákat bevetve. Az első rész túlzott gépigénye miatt a fejlesztők jelentősen lebutították a grafikus motort, így csúnyább látványra számíthatunk, cserébe viszont közepes teljesítményű PC-ken is simán fut a játék. A terep elrendezése most is zseniális, a letisztult menüben minden könnyedén elérhető, remek a távoli zoom, és a hangok vagy a szimfonikus zenék is megállják a helyüket. Sok régi rajongónak okozhat csalódást az új SC, hiszen sok mindent kigyomláltak belőle, és stílusát a konkurenciához igazították, de a minőségre nem lehet panasz, akinek pedig az előd túl nehéz volt, most megtalálhatja a számítását. A Supreme Commander 2 2010 márciusában jelent meg PC-re és Xbox 360-ra.


Supreme Commander 2 teszt

Teszt | 2011.01.21 11:54

A Supreme Commander 2 rajongói most csukják be a szemüket, megrázó képsorok következnek!

Supreme Commander 2 - DLC trailer

Hír | 2010.09.09 10:20

A DLC-nek még neve sincs, így is mutatnak belőle ezt-azt a Gas Powered Games srácai.

Supreme Commander 2 - Tölthető a Steam demo

Hír | 2010.02.25 09:07

Egyelőre csak és kizárólag Steamen keresztül lehet hozzáférni a SupCom 2 próbaverziójához.

Supreme Commander 2 - Chris Taylor bemutat 3 egységet

Hír | 2010.02.23 21:21

Chris Taylor úgy látszik úgy döntött, egyesével mutatja be a Supreme Commander egységeit.

Supreme Commander 2 egységek - Kraken és Bomb Bouncer

Hír | 2010.02.22 10:47

Két különleges Supreme Commander 2 egységgel ismerkedünk meg trailer formájában.

Supreme Commander 2 - megjelenési dátum

Hír | 2010.01.26 16:23

A Square Enix megjelenési dátummal látta el a Supreme Commander második részének európai kiadását.

Supreme Commander 2 - Factions trailer

Hír | 2010.01.21 10:18

25 évnyi béke után a három frakció most ismét egymás torkának esik.

Supreme Commander 2 - Interface bemutató Chris Taylorral.

Hír | 2010.01.19 20:45

A Supreme Commander nagyon kellemes meglepetés volt a stratégiai játékok rajongóinak.

Supreme Commander 2 - Developer Diary

Hír | 2009.11.18 20:20

Leánykori nevén fejlesztői napló, személyesen Chris Taylortól, kilenc percben.

Supreme Commander 2 - Shakycam videó

Hír | 2009.08.26 13:43

Néhány szemfüles egyén lekamerázta Chris Taylort, amint a Supreme Commander 2-vel játszik.

Square Enix/Eidos - GamesCom finomságok

Hír | 2009.07.28 15:11

A Comic-Con után hamarosan ismét felkerekednek a kiadók, csak éppen ezúttal Európába jönnek.

Supreme Commander 2 Reveal Trailer

Hír | 2009.05.31 20:32

A jövőre megjelenő Supreme Commander 2 egy teljes egészében CGI trailert kapott a hamarosan elrajtoló E3 örömére.

Supreme Commander 2 infók

Hír | 2009.05.26 11:30

A brit PC Gamer következő számából szivárgott ki néhány információ a leleplezés előtt álló Supreme Commander 2 kapcsán.

Supreme Commander 2 - Bejelentve

Hír | 2008.11.12 17:04

Immáron hivatalosan is érkezik a Supreme Commander folytatása, amit változatlanul a Gas Powered Games készít

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)