FIFA 11

FIFA 11 kép

Focijátékról lévén szó, nem meglepő, hogy az Electronic Arts 2010-ben is elkészítette a FIFA sorozat aktuális epizódját, a FIFA 11-et. Az évről évre elkészített sportjátékok közös jellemzője, hogy a fejlesztők a grafikán kívül nem sok dolgon tudnak csiszolgatni, ám a FIFA 11 esetében szerencsére nem ez a helyzet. Természetesen még szebb lett a grafika (végre a PC-sek is megkapták a friss motort, és a 360 fokos irányítást), és a mesterséges intelligencia is kifinomultabb lett, de megjelenik néhány igazi újdonság is, amelyek komolyan fokozzák a játékmenet realizmusát. A legfontosabb vívmány a Personality+ rendszer, amely nagyon pontosan képes modellezni az ismert focisták személyiségét, képességeit és viselkedését. A fejlesztők 1700 szakember segítségével állítottak össze egy adatbázist, ami az egyes focisták 36 külső tulajdonságát, és viselkedésük 57 jellemző vonását értékeli és osztályozza. A Personality+ rendszer ezek alapján számítja ki, miként viselkedjen a játékos egy adott helyzetben: Kaká például gyönyörűen passzol, Iniesta éleseket fordul és szellemesen támad, Rooney megsemmisíti a védelmet és távolról lő hatalmas gólokat. Az új Pro Passing rendszer a passzokat teszi élvezetesebbé: a mi ügyességünk mellett immár a játékos egyéni képességei, az időjárás, a mozgási sebesség, az egyensúly, és az adott helyzet is befolyásolják a passz sikerességét, de az élvezet kedvéért a játék kicsit hozzá is segít a szép átadásokhoz. A korábban ismert Be a Pro, és Manager módok házasításából született új karriermódban már nem csak játékosként vagy menedzserként, hanem a kettőt kombinálva is végigjátszhatjuk a tizenöt évet. Az évad mindenki nagy örömére elhozta a 11 vs 11 fős online többjátékos módot, amelyben már a kapust is terelgetheti, akinek ez a vágya, játékosunk győzelmi örömködését pedig személyesen is vezérelhetjük. Látványos újdonság a Replay Theater, amely a visszajátszások végén legenerálja a legszebb pillanatokat, a kapott videót pedig fájlba menthetjük. Érdekesség, hogy akár saját rigmusokat, szurkoló nótákat vagy himnuszokat is rögzíthetünk és társíthatunk a csapatokhoz, a két magyar kommentátor, Hajdú B. István és Faragó Richárd pedig ezúttal is elkísér bennünket. A FIFA 11 2010. október 1-én jelent meg PC-re, PS3-ra, PS2-re, Xbox 360-ra, és Wii-re, sőt még DS-en, PSP-n és mobiltelefonon is elérhető.


The Official Nordic Game Charts - azaz északi eladási listák, 33. hét.

Hír | 2011.08.24 19:19

Az északi (skandináv) országok rendszeresen közzéteszik eladási listáikat.

Az EA nagy hangsúlyt fektet a játékosok visszajelzésire...

Hír | 2011.08.08 14:05

...különösen akkor, ha a FIFA-ról van szó.

GS Tábor 2011 - az utolsó két nap krónikája, jó bőven

Hír | 2011.07.23 14:25

Minden jónak vége szakad egyszer, így van ez az idei táborral is. De nem baj, mert maradt egy raklap kedves emlékünk. Figyelem! Hosszú cikk következik!

GS Tábor 2011 - a 4. nap krónikája

Hír | 2011.07.21 12:13

Az események tovább hömpölyögnek, a maguk megszokott ritmusában.

Táborfolytató jó reggelt! 2011.07.18.

Hír | 2011.07.18 07:40

A teremben egyelőre csak Judit, Gyu, és három táborozó srác tartózkodunk, de ez hamarosan változni fog.

Játsszatok Kiss Ádámmal FIFA 11-et!

Hír | 2011.06.07 16:51

A Microsoft-nak köszönhetően Kiss Ádám ellen focizhattok Xbox 360-on!

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2011. 19. hét

Hír | 2011.05.20 17:28

Úgy látszik, ismét kitört a fociláz. Hogy mire fel, arról fogalmam sincs, talán a Guadalupe - Vanuatu rangadó hozott lázba mindenkit, nem tudom...

Innováció 2011 - 1. nap összefoglaló [Frissítve]

Hír | 2011.05.07 16:41

Kicsiny stábunk kilátogatott a Millenáris Parkba, és le is videóztuk az ott történteket azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljutni az Innováció 2011 rendezvényre.

Pikáns játékos kérdőív

Hír | 2011.04.26 09:38

Újabb szakdolgozat író kérte segítségünket - a jó GameStaros pedig ott segít, ahol tud.

2010-es összefoglaló magyar eladási toplista.

Hír | 2011.03.08 19:11

Megérkezett a 2010-es teljes év eladásait összefoglaló magyar toplista.

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2011. 7. hét

Hír | 2011.02.25 19:04

Ibiza tündöklése olyan gyorsan tűnt el, amilyen gyorsan egy drága Audi végigszáguld a szigeten...

Lássuk az összes BAFTA jelölést

Hír | 2011.02.16 15:46

A BAFTA nyilvánosságra hozta a 2011-es BAFTA Video Games Awards jelöltjeit.

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2011. 2. hét

Hír | 2011.01.21 19:43

Még mindig nemigen terjed Magyarországon a bankkártyás fizetés - a listákból is ez látszik...

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2011. 1. hét

Hír | 2011.01.14 18:43

Az eladási listákon is beköszöntött 2011!

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2010. 51. hét

Hír | 2011.01.01 17:17

A FIFA 11 ravaszul élre lőtte magát...

100 millió eladott FIFA 18 év alatt - Ingyen Ultimate Team játékmód

Hír | 2010.11.05 14:52

Létezése óta 100 millió darabot adtak el a FIFA sorozatból

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2010. 42. hét

Hír | 2010.10.29 18:24

A FIFA 11 - Medal of Honor páros kéz a kézben vezeti a listát...

FIFA sorozat, a jövőben fizikai hordozó nélkül?

Hír | 2010.10.16 10:11

Peter Moore az EA Sports főembere úgy gondolja a FIFA sorozat életében egyre kevésbé lesz fontos a lemez-alapú terjesztés.

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2010. 40. hét

Hír | 2010.10.15 19:20

Változatlanul élen a FIFA 11 - kevés mozgás történt a héten.

Óriási GameStar előfizetési akció - Ajándék FIFA 11!

Hír | 2010.10.12 13:34

Fizess elő most a GameStarra az ajándék FIFA 11-ért!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)