Rift - Planes of Telara

Rift - Planes of Telara kép

A Trion World gondozásában megjelent legújabb MMORPG a RIFT, amely jó úton halad afelé, hogy talán még a World of Warcraftot egyeduralmát is megtörje. Persze ezek nagy szavak, de ha csak a béta teszt adatid nézzük (ami közel 1 millió játékost jelent), máris nem tűnik olyan hihetetlennek ez a kijelentés. Arról nem is beszélve, hogy a fejlesztők sorait sok ex-blizzardos is erősíti. A játék önmagában kevés sok újdonsággal rendelkezik, viszont a „lenyúlt”, bevált recepteket valami rendkívüli módon használja fel, ezáltal hihetetlen élményt képes nyújtani. A játék elején a más MMO-kból már jól ismert négy archetípus közül választhatunk: warrior, mage, rogue és cleric. Mind a négy főtípuson belül további 8 specializálódás létezik, amelyek közül szabadon választhatunk. A fejlesztők tettek egy fícsőrt is a játékba, ugyanis bizonyos időközönként portálok nyílnak meg (rift-ek), amiken keresztül szörnyek özönlenek be és megpróbálnak elpusztítani mindent, ami az útjukba kerül. Telara-ban tehát közel sem unalmasak a napok, hisz a monoton fejlődést mindig képes megszakítani egy-egy rift. A játék márciusban indult és azóta sikert sikerre halmoz. Szurkoljunk nekik, és reménykedjünk, hogy hosszú távon is sikeres lesz a játék.


Rift - buktad a karaktered nevét, ha nem lépsz be

Hír | 2013.10.20 18:00

A Trion Worlds egyesíti a Rift szervereit, és az átállási folyamat részeként fel kívánja szabadítani a nem használt karakterek neveit.

Rift - a játékosok „nem kicseszett bankautomaták”

Hír | 2013.07.25 18:00

Simon Ffinch, a Trion Worlds vezető dizájnere nem fejőstehénnek, nem bankautomatáknak, hanem embereknek látja a játékosokat.

Rift - gyertek vissza, veteránok!

Hír | 2012.12.12 17:00

A Trion Worlds most lehetőséget biztosít játékuk új kiegészítője, a Storm Legion ingyenes kipróbálására.

Ingyenes visszatérés a RIFT világába

Hír | 2012.07.26 13:14

Július 25. és 29. között visszatérhetünk Telara világába, teljesen ingyenesen.

Rift - új Guinness rekord: legtöbb in-game házasság 24 óra alatt

Hír | 2012.02.17 16:24

A mi kiváló Disorderünk épp Londonban tartózkodik, ahova a Rift készítői hívták meg egy kis piknikre és egy sajtóeseményre.

Rift Lite bejelentés + Carnivals of the Ascended patch adatok

Hír | 2012.02.01 20:13

Sokan és sokszor kérdezték, mikor lesz már ingyenes a Rift?

Hackerek csaptak le a Rift világára - még a bankkártya adatokhoz is hozzájutottak

Hír | 2011.12.24 12:09

Rossz hír a Rift játékosoknak, gátlástalan számítógépes bűnözők betörtek a Rift szervereire és minden mozdíthatót elloptak.

Steam - napi ajánlat a RIFT igen olcsón.

Hír | 2011.09.29 08:17

Az utóbbi idők legsikeresebb mmo-ja volt a RIFT - most erőteljesen leárazva kapható a Steamen ma estig.

Rift update 1.4 update - Legacy of the Fallen trailer

Hír | 2011.08.04 10:13

Az utóbbi idők legkellemesebb mmo meglepetése volt a Rift, amely még mindig igen jól megy.

Rift - Mage Class trailer

Hír | 2011.05.19 19:37

Újabb videó érkezett a Trion Worlds jóvoltából, melyben a Mage kaszt képességeit vehetjük szemügyre.

Rift: Planes of Telara teszt

Teszt | 2011.04.28 12:55

A Rift kevés eredeti elemet tud felmutatni, de ami létrejött, az önmagában nagyon jó.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)