J&W Minix M1100 - új belső a régi testben

Matteo 2010. április 25. 18:31

A hazai piacon a J&W netbookja az egyik legolcsóbb mini hordozható számítógép. A konkurens masinákhoz hasonlóan a Minix is megkapta az új Intel Atom platformot.

Tavaly ősszel mutattuk be közelebbről a hazánkban akkor igen frissnek és újnak számító J&W Minix netbookot, amely egyszerűségével, könnyű kezelhetőségével, és nem utolsósorban remek árával hívta fel magára a figyelmet. A tesztlaborunkat megjárt, Ubuntu Linuxszal telepített példány igen jó benyomást tett ránk, a forgalmazó által biztosított különféle kiegészítőkkel komplett hordozható munkaállomást lehetett varázsolni belőle.



Az M1000-es modell azonban megérett a váltásra, hiszen az Intel tavaly év végén új Intel Atom platformot mutatott be, amely számos előnnyel rendelkezik a korábbi generációhoz képest. Várható volt, hogy a partnergyártók hamarosan be is jelentik az új processzorral és lapkakészlettel szerelt variánsokat, melyek között felfrissített és teljesen új tervezésű egyedeket is találni. Az új M1100 az előbbi csoportba tartozik, külső váza ugyanis egy az egyben megegyezik a korábbi modell borításával. Természetesen ezzel semmi baj nincs, sőt, teljesen felesleges lett volna egy merőben eltérő külsővel piacra dobni az újdonságot. Az összeszerelés minőségére eddig sem lehetett panasz, továbbá a gép kinézete alapján sem állítanánk, hogy a gyártó rossz úton jár a felhasználók szívének meghódításában. A fekete és fehér színekben kapható Minix mindkét nem számára ideális partner lehet, előbbi már-már üzleties komorságot tud felmutatni, míg utóbbi a női szíveket megdobogtató tisztaságával hódíthat.



Az alapvázon és a képernyőt tartalmazó fedlap mellett a billentyűzet sem változott, az M1000-ben megismert klaviatúra kapott helyett az újoncban is. A magyar kiosztású beviteli területtel továbbra sincs semmi probléma, a gombok elrendezése és nyomáspontja is megfelelő. Pár milliméteret ugyan még lehetett volna csalni a billentyűzet megnagyobbításában, de akkor a touchpad terület zsugorodott volna bosszantó méretűre. Így viszont jó nagy területen "mászkálhatunk" az ujjainkkal, a felület azonban nem támogatja a multi-touch parancsokat. Véleményünk szerint, ez a funkció nem is szükséges egy netbooknál, elegendő, ha az alap irányokat támogatja az érintőpad. Az egy gombnak látszó klikkelők elsőre kicsit kemények, de ez csak az első pár órás használat során lehet furcsa, később még örülni fogunk ennek a keménységnek.



A csuklótámasz jobb alsó szélén kaptak helyet a szokásos visszajelző lámpák, a bekapcsoló gombot pedig a bal felső zsanér előtt találni. Az egyéb, használattal és működtetéssel kapcsolatos funkciókat a felső gombsoron lehet elérni, egyértelmű piktrogramok jelzik, melyik gomb milyen szolgáltatást vezérel. A 10,1 hüvelykes kijelző felett ismét egy webkamera található, mely 1,3 megapixeles szenzort kapott. A fedlap egyébként nem nyitható le teljesen, körülbelül 45 fok hiányzik a vízszintes állapotig. Cserébe a két kis zsanér masszívan fogja a képernyőt, mely által igen ellenálló kis netbooknak mutatkozik az M1100.



A korábbi modellben még az első generációs Intel Atom N270 üzemelt, amivel még nem is lett volna baj, ha nem az Intel 945GSE+ICH7-M lapkakészlethez kapcsolódott volna. Az elavult grafikus alrendszert tartalmazó lapka elsősorban fogyasztás tekintetében volt alkalmatlan a netbookos léthez, az új fejlesztéssel azonban ezt a problémát is kiküszöbölték elméletileg. Az M1100 lelke tehát már az Intel Atom N450, mely 1,66 GHz-es órajelen ketyeg, beépített memória- és grafikus vezérlővel - Intel GMA3150 - rendelkezik. Utóbbi továbbra sem egy 3D-s gőzmozdony, csupán a DirectX 9-et támogatja, illetve nem képes a HD-videók gyorsítására sem. Mivel azonban a központi egység részeként üzemel, ezért nincs szükség külön észak hídra, csupán egy vezérlőhíd kell a különféle perifériák kezeléséhez. Ezt a feladatot az NM10 Express lapka látja el, mely az ICH7-M-hez nagyon hasonló tudástárral bír, ám annál nyilvánvalóan újabb fejlesztés.



A memória támogatás nem változott, az M1100-be is DDR2-es modulokat szerel a gyártó, ám hazánkban alapból 2 GB jár az alapkonfigurációhoz. A DDR2-667 MHz sebességű modul jót tesz a Minixnek, tovább azonban nem bővíthető a gép a memória vezérlő korlátozása miatt. Szintén nem megszokott ezen az árszinten a 250 GB-os merevlemez megléte, ráadásul egy remek sebességű típus került az új Minixbe. A Western Digital Caviar Blue sorozatába tartozó tároló SATA-II-es felületen keresztül kommunikál az NM10 vezérlőlapkával, 8 megabájt gyorsítótárral bír, és percenként 5400-as fordulaton üzemel. Nagyobb noteszgépek is megirigyelhetnék ezt az adattárat.



Hálózati kommunikáció terén is jeleskedik a gép, vezetékes kapcsolatot az Intel 82552 10/100-as Ethernet vezérlőjén keresztül köthetünk, míg a vezeték nélküli adatcsere az Atheros n-es szabvánnyal is kompatibilis AR9285 megoldásának segítéségével hozható létre. A Bluetooth vezérlő és és a 3G modul nem része az alapkonfigurációnak, de opcionálisan mindkét kiegészítő funkció kérhető a géphez. A hangot a Realtek 2.1 csatornás ALC662-s HD Audio kodekje szolgáltatja. A mai trendeknek megfelelően kártyaolvasó is található a gépben, a három legnépszerűbb formátum - SD, MMC, MS - szerint készült memóriakártyákat képes fogadni. A külső eszközöket 3 darab USB 2.0-s port várja, továbbá, ha nem elégednénk meg az 1024×576 képpont felbontású, LED-es háttérvilágítású kijelzővel, akkor egy D-Sub aljzaton keresztül üzemelhetünk be nagyobb képátlójú, másodlagos monitort.



Az M1100 áramellátása kétféle méretű teleppel lehetséges. A legolcsóbb modellekhez egy 3 cellás, 2200 mAh-s akkumulátor jár, amellyel - méréseink szerint - 3 óráig üzemeltethető egy feltöltéssel a gép. Nagy terhelés mellett ez az idő 2 órára csökken, több nem is várható egy ekkora kapacítású teleptől. A 6 cellás, 4400 mAh-s akksival egy rövidebb munkanap is átvészelhető, igaz, ez esetben valamelyest nő a gép tömege is. Ezt a kis többlelet viszont kevesen fogják észrevenni, mivel a 3 cellás akkumulátorral is csak 1,2 kg az M1100. Örömteli, hogy a netbookhoz csomagolt töltőt az FSP gyártja, valamint piros pont jár a J&W-nek a dobozban található tokért és törlőkendőért. Amilyen egyszerű az M1100, annyira bőséges a körítés, az operációs rendszer kiválasztását azonban a felhasználóra bízzák.

A hazai forgalmazó több lehetőséget is biztosít. A legolcsóbb változathoz csak FreeDOS jár, így ez elsősorban a Linuxos felhasználóknak kedvez. Mivel az Ubuntu aktuális disztribúciója is megfelelő sebességgel fut a Minixen, ezért vélhetően sokan fogják a 69990 Ft-os ajánlott áron árusított változatot választani. Ekkor azonban nem árt egy külső optikai meghajtó, mivel a Minixben nem található ilyen egység. Egyáltalán nem szokatlan ez ebben a kategóriában, és épp emiatt a J&W-nek saját külső meghajtója is van, amelyet akár már a netbook megvásárlása során kérhetünk az eladótól.



Kicsivel többért, 78900 Ft-ért kapható az előre telepített Windows XP Home licenccel érkező kiadás, de ha valaki inkább frissebb rendszerre vágyna, 82900 Ft-ért Windows 7 Starterrel is kérheti a gépet. A tesztpéldányunkra is ez utóbbi operációs rendszer került, és összességében véve kellemes csalódásban volt részünk. A Startert kifejezetten netbookokhoz készítette a Microsoft, ezért hétköznapi feladatokra, kis multimédiás felhasználásra is legalább annyira alkalmas - ha nem jobban -, mint az XP. Az eszközillesztő programok miatt sem kell aggódni, a gyártó a mellékelt telepítő lemezen minden fontos vezérlőhöz biztosít Win 7-es meghajtót.

A Minix M1100 továbbra is az egyik legjobb ár/érték arányú netbook a hazai piacon, operációs rendszerrel vagy anélkül is megfontolandó vétel. Akinek nincs szüksége nagyobb masinára, ám masszív, mégis könnyű hordozható számítógépre van szüksége, gondolkodjon el a Minixen. Sokan meglepődnek majd, mennyire jó társ tud lenni a hétköznapokban.

Címkék: j&w, jwele, minix, netbook, m1100, atom, hordozható számítógép, pc, számítógép, hardver


J&W Minix M1100 - új belső a régi testben - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
mayylo (2010. december 07. 07:29)
Inaktív)
Üdv akinek volna ijen gépe kérnék segitséget töle.
Olyan problémával állok szemben h a webcamot sehogyse tudom müködésre birni.
Op rendszer win 7 home prémium ijen fut a gépen hibátlanul megy lekopogom.
Gondoltam h majd felismeri de hát sajna nem.
Ezért fordultam hátha tud vki kiokositani.
KÖSZI!
44
ba3525 (2010. október 24. 12:24)
Inaktív)
Én most egy 13'3-as méretű laptop után keresgélek mert már 3 éves a mostani le kéne váltani, és szerintem ez a méret az amin még filmeket lehet nézni. Netán valaki valamilyen modellt tudna ajánlani írjon rám. Lényeg DDR3-as memória legyen benn és inkább 3 vagy 4. Lenovo-kat néztem azok között láttam egyet elfogadható 150k-ért. Ha OFF-lett volna ez a komment sorry. Különben ilyen pici géphez volt már szerencsém és nem nyerte el tetszésemet nekem lassú volt bár manapság egyre jobbak ezek a notebook-ok...
43
Faterke (2010. szeptember 08. 20:12)
Kirk kapitány (6/10)
Örülnék egy ilyennek, és ahogy mások is írják megéri. Lehet veszek is egyet!
42
sirpalee (2010. szeptember 01. 09:35)
Inaktív)
Ilyet vettem, főleg ennek a cikknek is köszönhetően, és nagyon meg vagyok vele elégedve, a feladatát tökéletesen ellátja, és ennyi pénzért bőven megéri.
41
renjike123 (2010. augusztus 10. 14:06)
Adama admirális (8/10)
nyerjetek mindenféle cuccot : http://pontpark.eu/b_regisztracio/09435058b161206ac2f08bb3add1c570 (azért terjesztem mert pontot kapok és barátnőmnek gyüjtök laptopra hátha tényleg igaz... )
40
juhika07 (2010. június 11. 14:58)
Inaktív)
NYERJETEK NOTEBOOKOT!

http://pontpark.eu/b_regisztracio/e079529ba2c9a8206291576db5a381ca
39
juhika07 (2010. június 11. 14:58)
Inaktív)
Gyertek nyerni sok müszaki dolgot.PL:: Kp500mobil-t, xbox360,psp,PLAZMA tv-t!!!!!ingyenes a regisztrácio meg most!!! http://pontpark.eu/b_regisztracio/e079529ba2c9a8206291576db5a381ca
38
Maxxven (2010. május 11. 20:22)
Inaktív)
hasznosak ezek Már pár hónapja használok egy EEE pc t91 mt-t. Csak annyi bajom eddig, hogy az alapvető böngészője (internet explorer) teljesítmény elvonó tüneteket produkál... Helyette ott az opera, de az meg nem támogatja az érintőképernyővel való egyszerübb böngészést (majd egyszer csak eljutnak odáig)
37
tg44 (2010. május 07. 10:02)
Inaktív)
azétr egy külön skill kell h tudj rajta gépelni, sztem nagyon kicsi billentyűi vannak, ezért nem szeretem a kis laptopokat...
36
Cris88 (2010. május 05. 18:11)
Inaktív)
...válasz BaldGhost 33. kommentre:
 
igen kicsit gyengus, de ezt a gépet nem is gamelésre találták ki hanem, ahogy mondtad , filmezésre netezésre, mailezésre, de nem rossz a kis kompakt
35
ricska1 (2010. május 04. 17:20)
Inaktív)
Nem rossz elfogadnám!
34
BaldGhost (2010. május 01. 10:38)
Inaktív)
Nem rossz kis masina,el lehet vele lenni! a családban Mi is egy hasonlót használunk és például netezésre,filmnézésre és régebbi játékokra kiváló!
33
ratamon (2010. április 30. 07:01)
Inaktív)
Ide vele ide vele,érdekes lenne vele gamelni a buszon
32
Hunter_GS (2010. április 27. 18:30)
Jack Bauer (10/10)
Én tervezek venni egy netbookot, suliba meg utazni tökéletes lenne, de szerintem én vagy egy eeepc mellett döntök, vagy a Gigabyte Booktopja mellett.
31
Sesshomaru (2010. április 26. 23:23)
Jack Bauer (10/10)
jóéjt
30
Sesshomaru (2010. április 26. 16:57)
Jack Bauer (10/10)
uhh mennyit kaptatok ezért a cikkért a forgalmazótól?
29
Tomy88Trance (2010. április 26. 16:38)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz ThereShallBeNone 27. kommentre:
 
Így van mellesleg meg azért jó néha ,ha az ember nem csak görnyed az asztal fölött,hanem ágyból kényelmesen megtud egy filmet rajta nézni vagy bármi.. és tényleg az ilyen nem játékra van kitalálva (bár jó lenne ,ha lenne ennyiért )
28
ThereShallBeNone (2010. április 26. 12:46)
Inaktív)
...válasz tibi360 17. kommentre:
 
Nem mindenkinek van pénze Alienware laptopra meg anyámkínjára - egy mezei egyetemistának teljesen megfelel egy ilyen, hogy leírja az órai anyagokat. Ha meg erősebb kell, mint egy "dx9.es fos", akkor vegyél egy asztali gépet , ne laptopot - az előbbi való ajátékra, nem ez.
27
Lilbor (2010. április 26. 09:31)
Jack Bauer (10/10)
Nem rossz, el tudnék használgatni egy ilyet!!!
26
hagymaschips (2010. április 26. 09:20)
Inaktív)
70k-ért linuxxal simán megéri ez a netbook. +9 és + 13k-t teljesen felesleges a windowssal dúsított változatért kiadni.
25
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix