10 játék, amelyről kevesen gondolták volna előre, mennyire jó lesz
Nem fűztünk hozzájuk kezdetben nagy reményeket, végül azonban szuper játékokat kaptunk, hát persze, hogy listát is készítettünk róluk.
Nem fűztünk hozzájuk kezdetben nagy reményeket, végül azonban szuper játékokat kaptunk, hát persze, hogy listát is készítettünk róluk.
Többen is ellenőrizték a bizarr illusztrációval kiadott munkát, de senki sem akadályozta meg a publikálását.
Veszélyekkel és csodákkal teli a Pandora, de amennyire elvarázsol az első néhány órában, annyira elfáraszt utána.
Valami régi, valami új, valami kölcsönkapott, és valami kék is van a listánkon. Tisztára olyan, mintha esküvőre készülnénk.
A mai adásban Kaci megnézi, milyen lett az Avatar Frontiers of Pandora.
Aki úgy játszik, hogy nincs netre kötve a gépe, kimarad a pandorai kalandokból.
Befutottak a Ubisoft újdonságának legelső pontszámai, és felemás az eredmény.
A Ubisoft egy trailerrel ismertette a Season Pass tartalmait.
A Massive Entertainment elvégezte a melót: az Avatar kaland elkészült és már csak a kiadással kapcsolatos folyamatok végét várja.
Ha három évnél régebbi a videokártyád, kezdhetsz készülni, hogy nem láthatod majd a Pandorát teljes pompájában.
A Ubisoft még idén visszarepít minket a na'vik világába, erre hangolódhatunk most.
Szoros együttműködésre lépett az AMD és a Ubisoft, az Avatar: Frontiers of Pandora PC-s verzióját erőből tolják - még egy speciális külsejű kártyával is.
A Ubisoft sűrű őszi szezonjának végén érkezik az Avatar: Frontiers of Pandora, amit minden platformon érdemes lesz játszani, de állítólag PC-n nyújt majd csúcsélményt.
A New Frontiers frissítés egy új korszakot nyitott a Dota 2 történelmében. Egy olyan korszak lesz ez, amibe a battle pass rendszer már nem fér bele.
Nehéz helyzetbe kerülnek azok a játékosok, akik minden körülmények között ragaszkodnak egyik vagy másik nagy piactérhez.
James Cameron is büszke a Ubisoft játékára a gameplay előzetes alapján.
Egy rövid ízelítő adott betekintést a kicsit több mint egy hét múlva esedékes Ubisoft Forward felhozatalába.
Még többet tudunk arról, milyen lesz az Avatar: Frontiers of Pandora.
Két kép került fel a netre idő előtt, melyek egyike a játékmenet egy pillanatát mutatja meg.
Három videóban mesélünk 2023 legfontosabb videojátékos megjelenéseiről, most az első részt nézhetitek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)