Red Alert 3: Ultimate Editon PlayStation 3-ra

Kapcsolódó játékok: Red Alert 3

Chavalier 2009. január 22. 08:19

A jégveremből előbukkant PS3-as verzió első trailerét köszönthetjük eme rövidre fogott montázs képében.
Úgy tűnik, bárhova is kukkantok ezen a reggelen, mindenütt oroszokat látok. Most félek benézni a spájzba. Pedig még nem is reggeliztem. Sebaj, első a kötelesség, s jó sztahanovista módjára örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, amit már eddig is tudtunk, hogy a Red Alert 3 PlayStation 3-ra írt változata előkerült a mélyhűtőből és öles léptekkel közeledik a boltok polcai felé. Igaz, ott még nem tartunk, hiszen erre márciusban kerül sor, abban a hónapban, amikor a PC-re érkező Red Alert 3: Uprising is debütál, no meg a néhány perccel korábban bejelentett World in Conflict: Complete Edition is. Minden jel szerint a sarló és a kalapács határozza majd meg a tavasz egyik legszebb havát.

ra3gstv.jpg


David Seeholzer, az EA Los Angeles fejlesztési igazgatója szerint a PS3 egy nagyon erőteljes platform, s a rendelkezésükre álló extra időnek köszönhetően szebb grafikát és jobb, stabilabb teljesítményt sikerült kivívniuk. Az Ultimate Edition tartalmában némileg eltér PC-s és X360-as testvérétől. Öt új multiplayer térkép mellett a Premier Edition "Így készült" lemezét, részletes leírást az össze egységről, a játék zenéjét, továbbá PS3 exkluzív Command & Conquer tévéprogramozási lehetőséget, és külön a PS3-verzióhoz készített BattleCast PrimeTime, illetve Command School adásokat, amiben a fejlesztőcsapat tagjai osztják az észt, s adják a tanácsokat.
    Pro:
  • polírozott játékmenet
  • vicces átvezetők
  • kooperatív játékmód
    Kontra:
  • kissé már unalmas a régi recept
  • gyakran unalmas pályák
  • túlságosan csiricsáré grafika
8.6

Címkék: red alert, trilógia, konzol, playstation 3, különleges kiadás


Red Alert 3: Ultimate Editon PlayStation 3-ra - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Rictus (2009. január 31. 23:35)
Inaktív)
Finom lessz!
Ritka a stratégia ps3-ra! De legalább az a kevés is jó!
8
Vendetta (2009. január 24. 10:21)
Inaktív)
Legalább kapnak a ps3-as tulajok egy normális játékot a rendszerükre!
7
Voltrepix (2009. január 22. 17:30)
Inaktív)
...válasz 5. kommentre:
 
De ezert nem kell MS pontot fizetni.
6
zola20000 (2009. január 22. 16:19)
Jack Bauer (10/10)
Csak tudnám miért késik minden játék ps3ra? Mondjuk a bővített tartalom miatt biztos jó lesz nekik, de ezek nagy része van x360on is dlcként.
5
Chavalier_GSO (2009. január 22. 13:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 3. kommentre:
 
Bizony, ráadásul szintén márciusban jön a magyar fejlesztésű Codename Panzers: Cold War, ami szintén a sarló és kalapács témájában utazik. Ennyi véletlen egybeesés már elég lehet egy összeesküvéselmélet felállításához
4
Lord_KROK (2009. január 22. 13:12)
Dr. Gregory House (9/10)
Az oroszok már a spájzban vannak!
3
Tanus (2009. január 22. 11:21)
Inaktív)
Én nem játszottam a sorozattal, ez volt az első, ám számomra óriási nagy csalódás volt.. Inkább tettem volna fel az AoE-t... Borzadály az egész..
2
torrentelek1939 (2009. január 22. 08:53)
Inaktív)
Stevefarcry, ha olvasod: Gigaman fórumának új címe:
gigaman . extra . hu

Regelj majd, ezt ő üzeni! xP
1
Oldal: 1 |

Red Alert 3

Fejlesztő: EA LA

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC | Stílus: Stratégia

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

RA3 Uprising - A kis japán csajszi Lezúz mindent
Red Alert 3 Uprising gameplay video melyben az új kampány mód fícsöre bontakozik ki vagyis a hack n slash mód melyben a Japcsi génkezelt szupermutáns kiscsaj zúz szét mindent a psziho-kinetikus erejével.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

RED ALERT 3 TESZTEK, ELŐZETESEK

RED ALERT 3 HÍREK

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix