Mass Effect 2

Mass Effect 2 kép

Az akció-RPG vonulatot képviselő, a fantasy világot sci-fi-re, a sárkányokat földönkívüli rémségekre cserélő Mass Effect első epizódja 2007-ben jelent meg Xbox 360-ra, majd 2008-ban PC-re, és igen hamar belopta magát a játékosok szívébe, akik 4 milliónál is több példányt vásároltak belőle. Két évvel később vehettük kézbe a trilógiának tervezett űreposz középső felvonását, amely elődjénél sokkal kifinomultabbá vált, és az RPG értékek megőrzése mellett tovább erősödött akció-jellege, melynek köszönhetően nagyon pörgős és addiktív játékmenetre számíthatunk. A Mass Effect 2 története meglepően indít: Shepard kapitány hajóját súlyos támadás éri, hősünket halottnak nyilvánítják, csapata szétszéled. A kapitányra rátalál a kétes hírű Cerberus vállalat, amely két év alatt életet lehel belé. A lábadozás után a titokzatos Illusive Man csakhamar meg is bízza egy rejtély felderítésével, majd hamarosan az emberiség megmentésének terhe is hősünk nyakába szakad - ennél többet azonban nem árulhatunk el. Mass Effect játékmentés birtokában szinte közvetlenül folytathatjuk, amit elkezdtünk, kapitányunk rögtön ismerős lesz (külsején és karakterosztályán persze változtathatunk), korábbi döntéseink szerint módosul a történet, és magasabb szintről indulunk, több kredittel és nyersanyaggal. Új csapatunk más-más okokból hozzánk verődő tagjainak bizalmát és hűségét a hozzájuk kapcsolódó küldetések teljesítésével vívhatjuk ki. Ezzel a zseniális húzással társaink élővé válnak, érzelmi kötődést váltanak ki, és karakterfejlődésük részesei lehetünk - ezért későbbi döntéseink súlyát is jobban fogjuk érezni. A hat választható kaszt a képességek szerint csoportosít bennünket, de ennek kevés a jelentősége, mivel társaink révén minden képességhez hozzáférhetünk, és magas szinteken akár új dolgokat is tanulhatunk. Még gördülékenyebb lett a csapatirányítás, társainknak könnyedén adhatunk célpontokat, de képességeikhez gyorsbillentyűket is társíthatunk, így nem muszáj kimerevített képernyőn osztogatnunk a parancsokat. Ugyanakkor egy jól összeválogatott csapattal továbbra is rengeteget taktikázhatunk a kitűnően megtervezett, Gears of War-szerű fedezékrendszerrel megbolondított pályákon. A nagyjából 20 órányi játékidőt akár meg is háromszorozhatják a végre változatos, és téttel bíró mellékküldetések. Az első rész alatt is dolgozó Unreal Engine 3.0 grafikus motort elképesztő mértékig meghajtották a BioWare fejlesztői, részletesebb környezet, életszerűbb karakter animációk, szebb effektek, stabil képfrissítési ráta, és igen szépen megkomponált látványterv gyönyörkodtet bennünket. A Mass Effect 2 az első rész rajongói számára kötelező vétel, de az akciójátékok és a klasszikus RPG-k rajongói is bátran próbálkozhatnak vele. A játék igényes magyar felirattal 2010. január 29-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra, a PS3-mas verzió érkezése 2011 januárjában várható.


Több meleg szál is lett volna a Mass Effect 2-ben, amit végül elvetettek

Hír | 2021.01.30 14:50

A játék egyik egykori animátora elárulta, hogy az eredeti tervek szerint Jack mellett a legénység egy másik tagjával is nagyon eltérő tervei voltak a csapatnak.

A Fox News hatására írhatták át a Mass Effect 2 egyik románcát

Hír | 2021.01.22 20:20

Ha hihetünk a játék egyik írójának, akkor bizony nem ok nélkül eszközöltek változtatásokat Jack karakterén.

Már most szeretnél Mass Effect Trilogy HD Remaster élményt PC-re?

Hír | 2020.05.08 11:22

Ugyan még nem tudni, mennyire faragják újra a Mass Effect trilógiát az állítólag jövőre érkező remaster kiadásban, de ha PC-n játszol, már most összerakhatsz magadnak hasonlót.

Már belső nézetből is nyomhatod a Mass Effect 2-t

Hír | 2019.06.21 08:12

Elkészült a mod, amivel FPS módban járhatod be a játék egész világát, csak a harcok maradtak eredeti formájukban.

Ingyenes a Mass Effect 2 PC-re

Hír | 2017.01.05 19:33

Most korlátozott ideig a Mass Effect 2-t tölthetjük le az Originről.

Ingyen játékokat osztogat karácsonyra a BioWare

Hír | 2016.12.20 07:47

A BioWare sem marad ki a karácsonyi hangulatból, és az ünnepekre való tekintettel csak úgy szórja majd a játékokat. Sajnos a Mass Effect 2-ről már lemaradtunk az éjszaka.

Most már mindhárom eddigi Mass Effect játék játszható Xbox One-on

Hír | 2016.11.07 18:16

A Mass Effect Xbox 360-as változatát már régóta futtathatják az Xbox One-osok, mától viszont a második és harmadik rész is elérhető a platform visszafelé kompatibilitásának köszönhetően.

Ingyenessé váltak az EA játékok letölthető tartalmai

Hír | 2013.05.30 19:00

Miután az Electronic Arts bejelentette, hogy a továbbiakban nem alkalmazza az Online Pass-t, több játék DLC-jének árát is nullára csökkentette.

Steam Holiday Sale 2012 - Népszerű franchise-ok féláron

Hír | 2012.12.25 15:00

Tovább folytatódik a Steam gigászi ünnepi leárazása, melynek keretein belül a legkedveltebb termékeket szerezhetitek be több, mint 50%-os kedvezményekkel.

Mass Effect Trilogy - A PlayStation 3-as debüt

Hír | 2012.12.05 15:57

Nem kell már tovább várni a Mass Effect széria eddigi három epizódját magába tömörítő Trilogy kiadásra sem, megérkezett a PS3-as kiadás előtti utolsó előzetese.

Mass Effect 3 - elvesztek a Mass Effect 2 játékállásaid? Sebaj!

Hír | 2012.03.05 19:43

Bár egy ideje lehetett sejteni, hogy a Mass Effect 3 fogadni fogja a Mass Effect 2 játékállásokat, ettől még nem biztos, hogy mindenki élni tud ezzel a lehetőséggel.

Még a Bioware sem tudja, hogy néz ki Tali a maszk mögött

Hír | 2011.07.04 09:21

A Mass Effect 3 több nagy kérdést megválaszol majd, például hogy mi található Tali maszkja mögött.

Mass Effect 2: Genesis DLC - elkészült a honosítás

Hír | 2011.05.20 21:05

IMP, a maseffect.hu vezető arca egy üzenetet juttatott el hozzánk - mutatom is:

Mass Effect 2: Arrival - Befutott a trailer

Hír | 2011.03.29 13:58

Mozgásban is megtekinthetjük, milyen kaland vár Shepard parancsnokra a Mass Effect 2: Arrival DLC-ben.

Mass Effect 2: Arrival - Magányos kaland lesz

Hír | 2011.03.26 09:40

A Mass Effect 2: Arrival végigjátszása alatt csak magunkra számíthatunk.

Mass Effect 2: The Arrival - Bemutatkozik Hackett admirális

Hír | 2011.03.19 15:26

A Mass Effect-ben csak a hangját hallhattuk, ezúttal végre személyesen is találkozunk vele.

Mass Effect 2: Arrival DLC megjelenés

Hír | 2011.03.18 17:12

A Mass Effect 2 utolsó DLC-je még ebben a hónapban érkezik!

Mass Effect 2: The Arrival - Az első képek

Hír | 2011.03.17 15:21

Facebookon hozta nyilvánosságra a Bioware az utolsó Mass Effect 2 DLC képeit.

Utalás az új Mass Effect 2 DLC-re a Dragon Age 2 dobozában

Hír | 2011.03.04 17:33

Nehány szerencsés már a kezében tarthatja a Dragon Age 2 dobozos kiadását, melynek kibontása után érdekes szórólapba botolhattak.

Lássuk az összes BAFTA jelölést

Hír | 2011.02.16 15:46

A BAFTA nyilvánosságra hozta a 2011-es BAFTA Video Games Awards jelöltjeit.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)