Magyarországon elsőként: testközelből a Nintendo DSi XL

Kapcsolódó játékok: Nintendo DSi XL

Wiedermann 2010. február 28. 09:57

Nyakunkon az európai premier, azaz a március eleji megjelenés.

Szerencsésnek mondhatja magát az ember, amikor egy premier – legyen az akár európai – előtt kezeiben tarthat valami olyasmit, amit tulajdonképpen még nem sokan ismernek az őt körülvevő régióban.

Mivel rövidesen itt a március, s ha a tavaszkezdet első igazi hónapja beköszönt, akkor bizony jönnek-mennek a megjelenések, minden fronton. Mi most hardver-irányba kacsintva megkaparintottuk – Magyarországon elsőként - a Nintendo új kézikonzoljának tesztverzióját, a leendő európai DSi XL-nek japán megfelelőjét, az LL-t, hogy alaposan kivesézzük nektek.

Elmaradt a hidegzuhany, hiszen felkészültünk hősiesen arra, hogy bizony nem csak a mellékelt dokumentáció, hanem maga az egész menürendszer is totálisan japánul szól a felhasználóhoz: persze legalább egy órán keresztül keresgéltük az esetleges nyelvválasztás lehetőségét – de nem. Viszont feltaláltuk magunkat, és nekiálltunk vizsgálódni.

Szezám tárulj

Miután kicsomagoltuk a gépet, és kézbe vesszük, az első jelentős észrevétel természetesen a méretbeli különbség az elődhöz, a Nintendo DSi-hez képest. Természetesen nőttek az arányok, ezt jelzi az odabigyesztett „XL” kiegészítés, ami alapvetően a megnövelt képernyők átmérőjére utal.

Ugyanis a méretek 3.25 hüvelykről  4.2 hüvelykre változtak, tehát megállapítható, hogy a kijelzők egyenként 1-1 inch-et kaptak. Sajnos ez a nagyobbítás nem hoz igazi pluszt például a képminőségbe, ugyanis a felbontás nem növekedett, ugyanúgy megmaradt a régi, DS normánál, ami 256x192 képpontot jelent. Tehát tulajdonképpen a pixelek méretét növelték arányosan a kijelzők méretének felturbózásával. Viszont a színtelítettségre nem lehet panasz, élénk, harmonikus az összhatás, megfelelő kontrasztaránnyal. 

Javítottak a képernyők látószögén is, hiszen mindezidáig örök probléma volt, hogy az esetleges kollektív játszogatások alkalmával bizony a mellettünk ülőknek igencsak nyújtogatniuk kellett nyakukat, hogy lássanak is valamit ténylegesen a képernyőkön hömpölygő játékfolyamból. Most ez gyönyörűen kiküszöbölésre került, így szinte 90 fokban látható és élvezhető a megjelenítés.

Súlyosan jó

Szóban forgó tesztalanyunk, a DSi XL, vagy ahogy japánban hívják: LL bizony néhány grammal értelemszerűen nehezebb is elődjénél, a DSi-nél. Míg a korábbi kiskonzol 214 grammot nyomott, addig a nagytestvér pont 1 dekával több, azaz 314 gramm. Ez tulajdonképpen elfogadható és kellemes, lévén egy viszonylag nagy, elvileg zsebben is hordható szerkezetről van szó.

A külső, és a design szintén barátságos, komoly, elegáns és összetett benyomást kelt. A gép matt, a lecsukható/nyitható fedél teteje viszont fényes, design-os, kerekebb szélekkel. Trendi színekben kerül majd piacra a termék, jelen tesztpéldányunk az igen vagány bordó (wine red) színt képviselte. A méretek pont a megfelelő határokon belül mozognak, tehát a 161 milliméteres szélesség, a 91.4 milliméteres magasság, s a 21.2 millis vastagság elfogadható értékek, s nagyszerű mobilitást eredményeznek. Utóbbi szinte hajszálnyira egyezik a DSi előd méretével, s viszont 3 milliméterrel megelőzi a MacBook Air-t.

Tulajdonképpen elmondható, hogy az új Nintendo DSi XL a pár évvel ezelőtti DSi ráncfelvarrott, és kicsit megnagyobbított mása. Ugyanazzal a beépített memóriával, multimédia-szoftverrel, és firmware-rel rendelkezik, mint az előző típus példányai. A DSiWare-n keresztül itt is elérhető jelentős tartalom, viszont korábbi kézikonzol modellekről nem transzferelhető egyáltalán semmiféle szoftver. Ugyanakkor nagyobb, teljesen toll-szerű ergonómikus stylus-t, azaz ceruzát kapunk mellé, s az akkumulátorok kapacitása, készenléti ideje és élettartama is növekedett, ráadásul a DSi töltési idejéhez képest csökkent az időtartam. 

A konklúzió szava

Jó választás lehet a Nintendo DSi XL kézikonzol például azoknak, akik most szeretnének először beruházni egy minőségi Nintendo-termékre, ami ráadásul maximálisan hordozható, mobilizálható; vagy netán régebbi DS Lite-jukat szeretnék lecserélni valamiféle korszakalkotóbb ketyerére. Viszont a régi DSi-t birtokló felhasználóknak el kell gondolkodniuk az upgrade-en, hiszen gyakorlatban nem sokkal nyújt többet elődjénél.

 

Nintendo DSi XL specifikációk:

2x4.2" képernyő, ebből az egyik (alsó) érintőképernyős, TFT color liquid crystal (260 ezer szín)

2xVGA 0.3 megapixeles kamera

16 MB RAM

Flash memória: 256 MB

CPU órajel: 133MHz

Vezetéknélküli 802.11 b/g kapcsolat

Szélesség: 161.0mm

Magasság: 91.4mm

Vastagság: 21.2mm

Ceruza hossz: 96.0mm

Toll stylus hossz: 129.3mm

Súly: 314g

Akku élettartam, 1 töltéssel: 4-5.5 óra maximum fényerőn, 13-17 óra minimum fényerőn

Töltési idő: 2.5 óra

DS kártya bemenet 

SD memóriakártya bemenet

Sztereó fejhallgatóbemenet

 

 

    Pro:
  • nagyobb (4.2") kijelzők
  • szép, telt színek
  • design
  • megnövelt készenléti idő
    Kontra:
  • nem tud sokkal többet elődjénél
  • a képfelbontás a régi
80

Címkék: Nintendo, Nintendo DSi XL, hardver, játékgép, konzol, kézikonzol, dupla képernyő, Japán, Egyéb


Magyarországon elsőként: testközelből a Nintendo DSi XL - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
zola20000 (2010. március 29. 17:26)
Jack Bauer (10/10)
...válasz bratyi 77. kommentre:
 
de pspre nincs is más csak a locoroco, míg dsre több jó cucc is van (ez kb ilyen szintű beszólás volt)...
80
birkazoli (2010. március 29. 16:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz zync67 78. kommentre:
 
Ne is legyen, maradjon csak az, az szerintem úgy jó:D Én inkább maradok DSi-nél:D
79
zync67 (2010. március 29. 15:08)
John Locke (7/10)
Szerintem is inkább psp...nem tudja valaki hogy lesz e új psp mostanság?
78
bratyi (2010. március 29. 13:50)
Dr. Gregory House (9/10)
most mit mondjak, ha mobil konzol akkor inkább PSP... mert nekem a DS-ről csak a Mario jut az eszembe... lehet csak én vagyok ilyen maradi, de ez van...
77
zola20000 (2010. március 28. 09:53)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Fenton 75. kommentre:
 
Hát ha a marion kívül nem láttál belőle mást...
76
Fenton (2010. március 25. 18:12)
Inaktív)
Nekem volt Ds-em. Bár még az első széria. Azzal is teljesen meg voltam elégedve. Bár őszintén szólva Mario-t toltam rajta csak. Aztán lecsapott rá az öcsém, és onnan nem is láttam többé szegény szegény Ds-t. Őszintén szólva nem is igen hiányzik. Lehet,hogy én nőttem ki belőle, de néhány óra elteltével félretettem és megköszöntem a dolgot. Azt hiszem ezzel számomra le is zárult a mobil játék konzol korszaka.
75
peter9228 (2010. március 21. 09:46)
Inaktív)
Hát engem inkább a psp vonz, de nagyon drágának tartom úgyhogy szerintem mostanában nem fogok venni psp-t vagy DS-t.
74
Zoltan1992 (2010. március 13. 23:54)
Inaktív)
Remélem azért a következő DS-ben már a képfelbontást is növelik.
Leginkább az szól a DSi XL mellett hogy több időt bír egy feltöltéssel.
Egyébként nem csak a Dragon Quest az ami jó játék. Van több tucat jó játék ami képes lekötni az embert akár több órára is. Például ott van a GTA Chinatown Wars is ami szerintem nagyon jól sikerült, és teljesen kihasználja a DS nyújtotta lehetőségeket.
73
Benczuur (2010. március 05. 12:30)
Inaktív)
Bocsánat, de a DEM-re hajtok Még 87 ilyen hozzászólás kell...
72
noPublicFG (2010. március 03. 22:41)
Inaktív)
Nekem nagyon bejön a DS. Sajnos személy szerint nem rendelkezem vele, "csak" egy wiii vel de a vonaton reggel mindig nyúzzák a kiskölkök...
71
zola20000 (2010. március 01. 19:36)
Jack Bauer (10/10)
A ds mellett szóló legfőbb érv: Dragon Quest. Ez több mint elég.
70
hassan09 (2010. március 01. 17:52)
Inaktív)
...válasz Cooper911 62. kommentre:
 
Van egy kis rés neki, oda el tudod tenni.
69
rudymester (2010. március 01. 10:57)
Inaktív)
A súlynál csak nekem tűnik fel, hogy az új gép +100 gramm és az nem 1 deka.
68
tasyyy (2010. március 01. 08:45)
Adama admirális (8/10)
Aha, de eszméletlen sok alkalmazást fejlesztenek rá, játékokat is AppStore-ba nézd meg h. jó játékok vannak rá.
67
tasyyy (2010. március 01. 08:43)
Adama admirális (8/10)
...válasz beni54 52. kommentre:
 
Csak az a baj, h. nem kizárólag játékra lenne, hanem próbálok egy olyan készüléket nézni, ami ár/érték arányban azért ott van, néztem a 3G-t, 3GS-t, de ez csak amcsiknak való, itt Magyarországon, amíg ilyen kicsik lesznek a fizuk, illetve amíg ilyen szinten fognak minket kizsákmányolni a nyugatiak, valamint hagyjuk tönkremenni (sőt támogatjuk is) a saját gazdaságunk, addig ezek a ketyerék nem lesznek elérhetőek számunkra.

Visszatérve az Iphonera, szerintem a kijelzője tényleg fas*a, tudása is jó, de kamera gyenge (sőt nagyon gyenge), az akksi nem cserélhető, ráadásul annyira zenét sem hallgatok sehol, főleg nem villamoson, buszon, sőt ha lehet, akkor elektronikai cikket elő sem veszek ilyen helyen, főleg nem egy Iphonet. Szóval iTunes szolgáltatás tényleg jó, de nem hallgatok zenét. Játékok tényleg szépek rajta, az Apple AppStore tényleg beadja, csak ugye 1 játék 1500-2000 Ft körül van.

Persze le is lehet rá tölteni játékokat, de ahhoz JailBreak-elni kell a telefont, én meg egy 120-130 ezres telefonnál inkább nem vállalkoznék rá, mer OK, lehet hogy jól összehozom és sikerül, de mi van ha nem, mert ilyen hibára garanciát nem vállal senki (főleg nem az Apple), ami egyébként teljesen érthető.

Ami viszont jó benne, az a vdeólejátszás, na ezt a funkciót használnám, szeretek mobilon filmet nézni, de a Samsung Omnia 2 is tud. Kamerája 5Mp-es, játékok is mennek rajta, meg hát Windows Mobile 6.5 van rajta, meg van benne egy 800Mhz-s processzor, az nem olyan rossz, AMOLED kijelző, ami 3.7"-os, az Iphoné csak 3.5".
66
hagymaschips (2010. március 01. 07:08)
Inaktív)
HA van pénz lehet szórni minden sazrra.
65
zsolnaii (2010. február 28. 22:11)
Inaktív)
Nekem jobban bejön a psp.
64
csill (2010. február 28. 21:28)
Inaktív)
DS-re sokkal több játék jön, de ami eddig van azzal is ellehetsz pár évig

a múltkor néztem már 1500 játék jött ki DS re azért nem semmi 6 év alatt sokkal több gép sokkal több fejlesztést vonz maga után 120 millás felhasználói bázist még jó pár évig nem fognak játék nélkül hagyni
63
Cooper911 (2010. február 28. 21:27)
Inaktív)
Ez az új stylus elrejthető a készülékben? (az ugyanis sokat segit abban, hogy ne vesszen el)
62
Cooper911 (2010. február 28. 21:23)
Inaktív)
Én még vacilálok, hogy a PSP vagy ez az új DS tetszik a jobban. Igazándiból GTA Chinatownt, meg Mini ninjast nyomnék rajta. A GTA miatt a DS felé húzok a touch screen miatt. Kérdés, hogy melyikre jönnek majd még jó játékok.
61
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Nintendo DSi XL

Fejlesztő: Nintendo

Kiadó: Nintendo

Platform: Nintendo DS | Stílus: Egyéb

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Nintendo Wii U Trailer
2011. június 7.-e: a Nintendo az E3-on hivatalosan is bemutatja a Wii utódját, a Wii U-t. Az utód a jelenlegi konzoloknál is jóval erősebb lesz, de a legnagyobb változás talán mégis a kontrolleren történt, ugyanis egy Tablet szerű kontrollerrel irány

Videó lejátszása

Lego Star Wars Complete Saga

2.990 Ft

NINTENDO DSI XL HÍREK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginejével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix