Overwatch

Overwatch kép

A Blizzard saját FPS-ében egy új világ hőseivel eshetünk egymásnak. Mindenkit meglepett a Blizzard a 2014-es BlizzCon eseményen, mikor 15 év után (addig a már bejáratott címeket folytatták) egy vadonatúj IP-t jelentettek be. Az Overwatch egy csapatalapú multis lövölde, amelyben a MOBA játékokhoz hasonlóan egy-egy kasztba sorolható hőst választhatunk a változatos felhozatalból, majd a karakter egyedi képességeivel megpróbálunk a lehető legeredményesebben érvényesülni a különböző játékmódokban. Az Overwatch nem tartalmaz klasszikus értelemben vett kampányt, persze ez nem jelenti azt, hogy a történet kimaradna a játékból, mivel a hősök interakcióba lépnek egymással, a körülöttük lévő világgal, és reagálnak a velük történő dolgokra. Körítésként a Blizzardra jellemző minőségi átvezetők és könnyed hangvétel szolgál, ráadásul a modderek sem maradnak elfoglaltság nélkül.

Elolvasom a tesztet

Mégsem jelenik meg a leghosszabb Overwatch képregény

Hír | 2016.11.19 15:00

A korábbi történeteknél nagyobb lélegzetvételű Overwatch: First Strike a csapat alakulásáról tárt volna fel új részleteket, de a készítők úgy döntöttek, inkább máshogy mesélik el ezt a sztorit.

Overwatch testfestés mesterfokon: így lehetsz te is Widowmaker

Hír | 2016.11.18 11:01

Ha szeretnél Widowmaker lenni, de nincs pénzed a ruhára, sem anyagra, akkor itt egy merészebb megoldás. Sőt, igazából mesteri.

Overwatch - szerezd meg te is az eddigi legmenőbb Genji skint

Hír | 2016.11.17 11:03

Bárki megkaparinthatja Genji legújabb, igazán ütősre sikerült Oni kinézetét és ehhez mindössze a Heroes of the Stormmal kell játszania.

Overwatch - már megint mivel játszik az őrült streamer?

Hír | 2016.11.16 20:30

A játékfegyverekkel, banánokkal és táncszőnyegekkel játszó videós egyre nagyobb őrültségekre vállalkozik, és amikor már azt hisszük, hogy nincs tovább, magasabbra rakja a lécet.

Overwatch - változott az XP rendszer, panaszkodnak a játékosok

Hír | 2016.11.16 10:08

A tegnap érkezett frissítés kicsit átvariálta a szinteződési rendszert és az XP követelményeket, a közösség pedig kapzsiságot szimatol.

Overwatch - megérkezett Sombra

Hír | 2016.11.15 21:00

Fájóan hosszú ideje várt erre minden Overwatch játékos, az 1.5-ös frissítés élesítésével viszont végre elérhetővé vált a legújabb hős.

Overwatch - lehet, hogy akármeddig repülhetünk majd Pharah-val

Hír | 2016.11.10 18:24

A jelenleg tesztelés alatt álló frissítés rengeteg balansz változtatást hozott a játékba. Az egyik módosítás komolyan átalakíthatja Pharah játékstílusát.

Overwatch - hamarosan újra kipróbálhatjuk ingyenesen

Hír | 2016.11.10 10:40

Ha eddig még nem csábított volna el téged is az Overwatch, akkor nemsokára érdemes lesz neki adnod egy esélyt, hiszen ingyen tehetsz egy próbát a Blizzard játékával.

Overwatch - hamarosan megérkezik az első LMBTQ karakter is

Hír | 2016.11.09 19:34

A Blizzard kifejezetten odafigyel az Overwatch karaktereinek sokszínűségére, ami hamarosan a történet szereplőinek nemi identitásában is megmutatkozik.

Az Overwatch szinkronszínészei civilben poénkodnak

Hír | 2016.11.09 14:00

A Luciót játszó Jonny Cruz fogott egy kamerát és körbement Blizzard főhadiszállásán, ahol a többi karakter szinkronszínészei tartózkodtak. És D.Va elég keményen lepattintotta.

Overwatch - a készítők is érzik, hogy nem sült el jól Sombra felvezetése

Hír | 2016.11.08 18:30

Bár nem tekintik teljes kudarcnak az Overwatch készítői a Sombra bejelentését megelőző játékot, levonták a következtetéseket a sok rajongó szerint félresikerült megoldás kapcsán.

Overwatch - Sombra ellophatja a Play of the Game-et

Hír | 2016.11.08 08:22

Kreatív Play of the Game intrót talált ki a Blizzard az Overwatch új karakteréhez.

Overwatch - átalakul a Play of the Game

Hír | 2016.11.06 12:37

A Play of the Game rendszer jelenleg legalább annyi hibával bír, mint ahány izgalmas és büszke pillanatot köszönhetünk neki, így idővel ezt is átalakítják az Overwatch fejlesztői.

Overwatch - menő művészi rajzok Sombráról

Hír | 2016.11.05 16:10

Miután végre hivatalosan bejelentették, az Overwatch fandomon belül minden Sombráról szól, a Blizzconon pedig egyebek mellett néhány igazán vagány concept artot is bemutattak a készítők a mexikói hackeről.

BlizzCon 2016 - ilyen újítások várhatóak az Overwatchban

Hír | 2016.11.05 10:55

Rengeteg új játékmód vár majd bennünket az Overwatch Arcade menüjében, odakerül például a jelenlegi Quick Play rendszer is.

Overwatch - 8 percnyi Sombra játékmenet

Hír | 2016.11.05 09:11

Tegnap bemutatkozott az Overwatch legújabb őse, ma pedig már meg is nézhetitek, hogy mire képes harc közben.

BlizzCon 2016 - megjött Sombra sztori és játékmenet bemutatója is

Hír | 2016.11.04 22:14

Miután megvolt a cinematic kedvcsináló, a Blizzard kiadta a Sombra történetével és képességeivel foglalkozó trailereket is.

BlizzCon 2016 - az Overwatch League a Blizzard nagy dobása lehet az E-Sportban

Hír | 2016.11.04 21:35

Egy nagyon laza trailerrel mutatta be a Blizzard a saját Overwatch ligáját, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb durranása is lehet az E-Sportban.

BlizzCon 2016 - Sombra a saját animációs kisfilmjével mutatkozott be

Hír | 2016.11.04 19:32

Megérkezett a legújabb hős hivatalos bemutatója. A hölgy komoly szálakat mozgat a sztori hátterében. És harcban is.

Overwatch - lecsapott a ban hammer, 1700 csalóval kevesebb

Hír | 2016.11.03 09:40

A Blizzard kínai részlege eléggé megnyirbálta a játékosbázist. A csalókat nem tolerálja a fejlesztő, még akkor sem, ha egyébként vicces neveik vannak.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)