Watchmen: The End is Nigh Part II pornóval

Kapcsolódó játékok: Watchmen: The End is Nigh Part II

Chavalier 2009. március 16. 08:17

A Watchmen: The End is Nigh csak a kezdet volt. A mozifilm előzményeit taglaló játék története hamarosan folytatódik.
A Warner Bros. Interactive Entertainment a világ egyik legjobb képregényének tartott Watchmen filmadaptációjához kapcsolódó reklámkampány részeként rendelt meg két letölthető Watchmen: The End is Nigh epizódot a Deadline Games-től. Ebből az első el is készült a filmpremier idejére, minőségéről egy demó keretében győződhettetek meg. Az illetékesek szándékosan döntöttek úgy, hogy nem fektetnek a kelleténél több energiát a projektbe. Így nem kellett a film bemutatója miatt összecsapni a munkát, ráadásul azzal is tisztában voltak, hogy a legtöbb filmből készült játékot már zsigerből gyűlöli a sajtó, a komolyabb játékosok pedig még arra se veszik a fáradságot, hogy egy pillantást vessenek rá.

watchmen__7_.jpg


Pontos dátummal még nem szolgálhatunk, de a DVD kiadással esik majd egybe a második epizód bemutatkozása, amelyik szintén PC-re, PS3-ra és X360-ra lesz letölthető. Rorschach és Nite Owl II egy pornószínésznő zaklatója után nyomoznak, s egyebek mellett felkeresik a helyi nudibárt is. A szórakozóhely sajátossága, hogy a ketrecekben go-go táncosok vonaglanak, peep-show kabinok fogadják a magányra vágyókat, a háttérben pedig pornófilmet vetítenek. Bár a nyögdécselést és a "Ja, ja, spritzen gut!"-hoz hasonló klasszikus elszólásokat és elsüléseket hallani fogjuk, teljes meztelenség, közösülés, vagy bármilyen egyéb szexuális aktus bemutatására már nem vállalkozott a fejlesztőcsapat.
A játékmenet marad a régi: látványos bunyó és néha egy könnyű kis fejtörő.

Címkék: watchmen, képregény, film, adaptáció, folytatás, bejelentés, verekedés, pornó


Watchmen: The End is Nigh Part II pornóval - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Angalet (2010. január 24. 14:42)
Jack Bauer (10/10)
A filmet én is láttam, remélem a játék is kb ilyen színvonalú lesz, csak ne legyen állandóan éjszaka. LOL
18
MiciaMaci (2009. október 08. 21:53)
Inaktív)
Olvastam a képregényt is,és a filmet is láttam,engem elvarázsolt a sztori,a gamet nem probáltam ki,nemis fogom,ne vesszen el a bűbáj...
17
BaldGhost (2009. október 03. 15:02)
Inaktív)
...válasz Vendetta 8. kommentre:
 
Ja jól mondod bár a bunyó meg a kivégzések nekem tetszettek benne.Rorscach(nem biztos hogy jól írtam le) egy állat.
16
nightwolf300 (2009. szeptember 28. 20:40)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Vendetta 8. kommentre:
 
Jó lesz ez kettőnek is!!!
15
nightwolf300 (2009. szeptember 27. 17:42)
Jack Bauer (10/10)
...válasz rdmke 13. kommentre:
 
én is többet vártam, sajnos tényleg nem lett túl jó!
14
rdmke (2009. március 25. 20:07)
Inaktív)
láttátok a filmet?? hihetetlen szar volt.. a képregény az cool
13
gunman82 (2009. március 16. 17:43)
Inaktív)
Pornóval? Fantastic positione sperma millione!
12
xido (2009. március 16. 16:55)
Adama admirális (8/10)
...válasz 5. kommentre:
 
ezért nem árt a kontroller...mint a vaj,új megy vele
11
xido (2009. március 16. 16:54)
Adama admirális (8/10)
hogy?..dvd kiadással egybe esik a megjelenés??..4-5 hónap fog eltelni mindig 2 ilyen nyúlfaroknyi epizód között?..
10
Murder3 (2009. március 16. 16:42)
Jack Bauer (10/10)
Jön a szemét rendesen ez már súlyos környezet szennyezés
9
Vendetta (2009. március 16. 15:35)
Jack Bauer (10/10)
Egynek jó lesz!
8
hiroki (2009. március 16. 14:37)
Jack Bauer (10/10)
Ezek is ahelyett,hogy a világot mentenék meg holmi pornósok után kajtatnak...Hová halad ez a világ...
7
Voltrepix (2009. március 16. 13:33)
Inaktív)
6
Lostos (2009. március 16. 12:25)
Inaktív)
Most tolom a játékot, tetszik nagyn, csak az egér érzékenyégét nem tudom beállitani.
5
timantes (2009. március 16. 11:20)
Inaktív)
kicsit több energiát fektessenek a játékmenetbe mert az első rész uncsi volt. porno rész nem izgat
4
The_Reaper_CooL (2009. március 16. 10:46)
Jack Bauer (10/10)
Ezt a német szöveget
3
-SamS- (2009. március 16. 10:08)
Inaktív)
első rész is jó volt reméljük minnél hamarabb jön ez is ^^
2
artschi (2009. március 16. 08:46)
Dr. Gregory House (9/10)
"Ja, ja, spritzen gut!" :DDDDDD
1
Oldal: 1 |

Watchmen: The End is Nigh Part II

Fejlesztő: Deadline Games

Kiadó: Warner Bros. Interactive

Platform: Xbox 360, Playstation 3, PC | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Catapult for Hire - Gameplay trailer
A Catapult for hire egy független fejlesztők által készített, igen érdekensek tűnő indie katapultos program.

Videó lejátszása

Spider-Man 2: The Game

1.160 Ft

WATCHMEN: THE END IS NIGH PART II HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix